2011. február 16., szerda

Adam Mickiewicz: A zarándok

Lent a derű s a bőség tája, fent a legszebb
égbolt, mellettem szép arc... Ah, hát milyen álmok
csalogatnak, hogy innen is csak tovavágyok,
a távolba, a multba, folyton s egyre messzebb?!

Litvánia, erdeid gyönyörűbben zengtek,
mint Bajdár csalogánya s a szalhíri lányok;
boldogabban tapostam sötét ingoványod,
mint itt a rőt ananászt és az arany epret!

Be távoli, be rózsás varázs vonz! Tétován
tünődöm: ah, miért kell csak azért epednem,
csak azért, akit sorsom hajnalán szerettem?

S ő, ott, szülőfalumbam, az elvesztett tanyán,
ahol hű kedveséről beszél neki minden,
friss nyomaimat látva vajon gondol-e rám?

(Szabó Lőrinc fordítása)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése