2012. november 4., vasárnap

Gérecz Attila : Örök arcunk


Ha zárkám festeni kéne, a kép zord
lenne. A táj faláról, mint sötét
keretben kép, úgy lóg, de néha szép zöld
lángjaival fürtös főt hajt föléd.
Az ajtó komor szimbólum. Úgy képzeld,
mint végtelennek véges küszöbét...
S a középen, keresztbetett lábakkal
Kamil ül, mint szokott, szemben a nappal.

Remekmű, de mit csak úgy hevenyészett
az Isten lágy agyagból – gondolom –,
s most a fájdalommal lesz az enyészet
drágább a végtelennel oly rokon
arcon, mint évszázados repedések
ifjú mosolyú Buddha szobrokon.
Ül, mint kit a Sátán el sohasem nyer.
Ha élni kell, ily halálos az ember.

Ha élni kell, s az ember még halálos
angyalarcával egyszer visszaint.
Művészetünk, az egyetemi város
– amit fölépítünk –, a gyáraink
s vén földünk vert, ráncos arca, hová
rozs-szíjak hegén gyümölcsös árnya int,
– lesz örök arcunk, s pár sosemhalott dal.
Más mi lehet itt még a magyarokkal?

Oly meztelenek és szánalmat keltők.
Takarnók őket, meg ne fagyjanak.
Zúzos lelkem óvná, mint téli szellők
belehelik a gyönge gallyakat.
Ha tél jönne és férgesét leszelnők,
talán, ha fáj is, nem maradna mag.
Szikrázzon hát lelkünkkel zúzmarásan,
csak századok szívébe fagyva lássam!

Sötétedik. Az alkony már szemünkre
gyújtogatja vöröslő mécseit.
A felhő, mintha hegykereszten függne
(ember nincs is, csak szenvedése itt),
sebet tajtékos oldalába ütve
az esti fény megváltó kése nyit.
Majd szétcsorog a vér, vádnál sötétebben,
s én megmosom arcom s kezeim a sebben.

Kihűl a Szépség, homlokára alszik
s majd bűnjelül hordja, ki nincs miért
lemeztelenítse az ember-arcig.
A vers körülvesz, mint ezüstös vért.
Csak néha hagyjuk el, kemény a harc itt,
és elveszik, ki harcán győzni vélt.
Mint árad a vér, a kín, mint a tenger,
s föllebeg hátán a könnyebb: az ember.
              (Márianosztra, 1955.)

Gérecz Attila

Gérecz Attila 1929. november 20-án született a Pest megyei Dunakeszin. Vallása református. Apja vitéz Gérecz Ödön, a MÁV mérnöke, akit az első világháborúban tanúsított bátorságáért avattak vitézzé. Édesanyja, az erős lelkű Básthy Irén, az apa 1943. március 15-én bekövetkezett hirtelen halála után, három fiát özvegyen, egyedül nevelte fel. Attila volt a legkisebbik. Két bátyja közül Ödön katonai pályára készült. Ludovikás főhadnagyként vett részt és sebesült meg a második világháborúban. Árpád neves hegedűművész, karmester volt.

Attila 1944. őszén vonult be a Nagyváradi m. kir. “Gábor Áron” Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Sümegre menekített alakulatához. A második világháború alatt annak növendékeként előbb a németországi Friedrichshafenbe, majd a város francia megszállása után Taldorfba került. A francia hadifogságból 1946. október 23-án jött haza.  A dátum, hazaérkezésének napja meghökkentő.

Civil tanulmányait sorozatos magánvizsgákkal folytatta, pótolva az el nem ismert katonaiskolás éveket. Egy éven belül 3 gimnáziumi év tananyagából tett különbözeti vizsgát, majd 1948-ban leérettségizett a budapesti Kölcsey Ferenc gimnáziumban. A család akkor már hosszabb ideje lakott a VI. ker. Munkácsy Mihály utca 34. alatti MÁV bérházban.

Miután családi háttere és hadapród volta miatt az egyetemre nem vették fel, vasesztergályos tanoncként egy csepeli műhelybe járt dolgozni. Ifjúi erejét, nem mindennapi tehetségét pedig a sportnak szentelte. 1949-ben, huszadik évében már a Magyar Öttusa válogatott keretének tagja, edzői szerint nagy sikerek várományosa. Pisztolylövésben legyőzte későbbi olimpiai- és világbajnokunkat, Benedek Gábort. Kitűnően lovagolt, vívott, futott, úszott és versenyszerűen síelt is.

A sport pályafutást hirtelen törte derékba 1950. december 8-i letartóztatása. Többségében volt hadapródiskolás barátaival együtt, összeesküvés, hazaárulás vádjával állították bíróság elé. Ügyükben négy halálos ítéletet hoztak, három társát felakasztották. Attila a koncepciós perekre jellemző súlyos ítéletet, 15 évi börtönbüntetést kapott.

Rabként először a budapesti Gyűjtő fogházba, majd a váci börtönbe vitték, ahol a "Füveskert"-i költők, írók: Béri Géza, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor és Tóth Bálint barátságukba fogadták és verselésre, műfordításra bíztatták. Tehetsége átütő erejű volt. Első versét, az Így bocskorosant érett, teljes értékű versnek ismerték el a szakértők. Később ezt további nagyformátumú versek, műfordítások követték.

1954. július 18-án, a nagy dunai árvíz idején a váci börtönből megszökött. Korábbi sportteljesítményei jelentősen közrejátszottak abban, hogy a medréből kiáradt, jéghideg Dunát átúszva, veszélyes helyzetek sorozatán át bejutott Budapestre. 3 nap múlva árulás következtében fogták el. Szökéséért további 3 év szigorított börtönt kapott.

A váci fogda, majd az ottani rabkórház és a pesti Gyűjtő kisfogháza (a siralomház) után a márianosztrai börtön, 30 nap szigorított magánzárka, 30 nap sötétzárka, 30 nap magánzárka, stb. következett.

Költői munkájának egyik legjelentékenyebb eredménye a börtönéveit és váci  szökését megörökítő verses elbeszélése, melynek az Így bocskorosan c. kötet szerkesztése közben A börtön eposza címet adtuk.  Egy másik nagyszabású és talán legutolsó börtönverse a Levél.

A budapesti Kozma utcai Gyűjtő fogház-ból az 1956. október 23-i Forradalom október 30-án szabadította ki. Még aznap találkozott író börtöntársaival az Írószövetség székházában, majd Tamási Áron íróval közösen, végleges formába öntötte a rabságból szabadult írók felhívását a Nemzethez. A szeretet, a megbocsátás, a nemzeti méretű összefogás eszméje sugárzott kiáltványából, mely a rádióban is elhangzott. Ezután néhány napig a politikai foglyok napilapjának, a Szózatnak az előkészítésén fáradozott.

November 4-e tragikus hajnalán keserű elszántsággal csatlakozott az utcai szabadságharcosokhoz. A Rókus kórház környékén két szovjet tankot harcképtelenné tett, de egy harmadikról, egy T34-es orosz tankról reá leadott gépfegyver sorozat 1956. november 7-én kioltotta ifjú életét.          

Első, ideiglenes, utcai sírja a Bp., VII. ker., Klauzál-téren volt, ahová Drechsel Mária temette el. 1957. február 11-én került sor második temetésére a Kerepesi temető (Fiumei úti Sírkert) 21-es parcellájában, a forradalom többi áldozatai közé.

1976-77-ben, a hatalmon lévő 1956-ellenes politikai légkörben szárnyra kelt a hír, hogy a Temető a 21-es parcellát meg kívánja szüntetni, az ott lévő sírokat pedig véglegesen felszámolják. Ettől való félelemből özv.Gérecz Ödönnének, az édesanyának 1977. májusban bekövetkezett halálakor a család Gérecz Attila földi maradványait exhumálással a budapesti Megyeri-úti temető 39-es parcellájába, az édesanyával közös sírba menekítette át.




2001 május 8-án, 24 év elteltével helyezték vissza Gérecz Attila (és édesanyja) földi maradványait a Fiumei úti sírkert 21-es parcellájába, a költő eredeti, eddig táblával megjelölt sírhelyébe.

Verseit nyugaton az 1950-es évek vége óta publikálta a Nemzetőr, Kecskési-Tollas Tibor – Németországban letelepedett “füveskerti” költő – lapja. Ugyancsak Tollas Tibor szerkesztésében több kiadásban megjelent a  Füveskert című antológia, mely Gérecz Attila verseinek egy részét is tartalmazta.