2012. december 28., péntek

Ady Endre: Téli alkú szememmel

Sírj egy végsőt, égő nagy, vén szemem,
Bókoljatok ki fölnézett világok,
Hogy újakat már nézni nem kívánok
S megcsalt hazátok int: a Végtelen.

Én vén kutyám, uszított, védtelen,
Ki annyi mindent megkívánva látott,
Csahold el sírva azt az ifjúságot,
Melyben vér pusztúl, vér zeng, vér terem.

S fogyjon meg aztán csöppös, vált hited
S nézz zöldbe-kék jég-prizmákon keresztűl
S lágy bámulást ne adj már senkinek.

Pillád már késett, friss nődre se rezdűl
S úgy csüggnek rólad világok, szívek,
Mint jégcsapok téli kunyhó-ereszrül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése